Úgy

-

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hóvihar

-
Kép
Csak úgy lehet földet érni, ha van föld, ahová leérkezel. Ismerem a párát, ami a hajamba tapad reggelente. A cipő kopogását a padlón. Vár. Rád vár. Mindig rágom a szám szélét, ha ideges vagyok. Rossz szokás.Abból sok van. Túl sok. Utoljára alszom el,mert hallanom kell az ütemre szuszogást. A csillagokba bújok, ott megtalálsz, ha visszajönnél. Várni nagyon tudok.  Azt hiszem, a legnagyobb hibám, hogy fél karral ölelek, és néma vagyok, ha zuhanok.  Nézem a távolodó utcát, az agyam táncol, valami ismeretlen dallamra és beleszédülök a napok réseibe. Nyikorgó bűntudat, hogy a kezdetkor és a végén is ott hagytalak. Takard el az életet, ezt teszik a gyávák. Az vagy, nem igaz? Aztán megcsaltad magadat, és pelyhekké olvadtál. Gyönyörű,jéghideg hópelyhekké.  Túl sokáig hallgattál, most már beszélned kell, és az bizony nem fog egyedül menni. Jöjjön hát a hóvihar. 
További információk

Tótörténet

-
Kép
Nem tudom mi van ezzel a hellyel, de többedszerre mentett meg minket az idén. Napernyők, üres fagyispult, némi szél, kigyúrt emberek, és mindezeken túl kócos tóhullámok. Én még úgy emlékszem rá, mint a nyár legszebb helye, ahol egy gombostűt sem lehet leejteni a strandolóktól. Fülledt meleg, hosszú kocsisorok, bikini-tömeg. Nyaranta könyörögtem az édeseknek, hogy menjünk úszni, de általában csak a szőlő tövében olvasott Shell-katalógus színes lapjai maradtak, meg a sosem szűnő gyom a virágágyásban. Nénjéék egyszer elvittek, pöttöm voltam, és egy piros karúszóban kacagtam - a szemembe fröccsenő vízcseppektől alig látva - a boldogságot. Látjátok, ti is tettek velem valami jót, akkor még azt is tudtatok.  Aztán más lett, mintha közelebb húzták volna az Istenek néhány kilométert, pedig ott volt eddig is, csak az a pár centi magasság, ami miatt nem jött rám többé az a lazacszínű rövidnadrág (mikor Keresztanyu megvette hároméves voltam, és a bokámig ért. Kiskamaszként már a fenekemet ...
További információk

Lány levetett cipővel

-
Kép
Már egy hónapja nem álmodok semmit sem. Ágyam vetett megalkuvás, szavaink nyugvó állatok. Tigris vagy, ha mégis észreveszlek alvó magányom szegletén. Foltjaid, hogy ne lássam, szemem eltakarom. Szeretni téged, mint a nagyvadak. Veszélyes izgalom. Látom a Napot, sápadt fénykorong, hasítva karcolja a horizont peremét. Szédülök.  Hol is vagyok? Hol is lehetnék? Ezt a várost nem értem, és nem ismerem azt az embert sem, aki újra és újra puszit ad az arcomra elköszönésképpen. Nem baj, ez nem a te hibád.  Néha gondolkodom felesleges dolgokon, mint megosztani veled az ént, néha sikítva akarom, hogy tudd a diófa történetét, ismerd a fiút, aki miatt itt vagyok, akard a fájdalmaim gyökerét. Akarom, mert muszáj, hogy könnyíts, moss át, alakíts emberré, nyesd le szárnyaid, hogy nekem adhasd.  Zuhanok, mindig is zuhantam. Néha megtart egy-egy légtömeg. Adj hangot a számba, bátorságot a világodhoz és tudd, hogy soha sem fogok már senkit úgy szeretni, mint ahogy téged tudlak! A m...
További információk