Úgy

-

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kölyökvizslák

-
Kép
A szél mostanában láthatatlan. Az örömet és a szomorúságot úgy dobálja, mint a mama a dunyhát nagymelegek idején. Felborzolja a szívbe a haragot, és eltemeti az örömet. Langyos, lágy esővel öntözi, hogy nőjön növekedjen. Néha jó lenne átölelni, halk, félszavakkal kegyelmet kérni, egész valómmal elé állni, hogy lássa, igazából anyag vagyok, mozgásban lévő, formálódó. Szíveddel szelídítesz, magammá mintázol. Arcom lesz és hangom, amit te szólaltatsz meg. Idő nélküli térben patakcsobogássá változom. Szeretlek, mi mást mondhatnék? Fogadd el, hogy ez járt nekünk. Még a fali minta íve is megváltozott, ebben egészen biztos vagyok, pedig ugyanaz a forma, tíz éve nem volt átfestve. A lila harisnyám kiszakadt, erre emlékszem, mert mezítláb táncoltam veled a parkettán, ki tudja miért. Talán annyi volt bennem a gondolat és az érzés, hogy szűknek éreztem a cipőmet tőlük. Felemeltél, pedig akkor nem is ment végig még a táncrend, és úgy mosolyogtál rá, mint aki előre látja az elkövetkezendő harminc...
További információk

Agyzaj

-
Kép
-Veronika, én nem értelek téged- mondta. Jó sokszor, kihangsúlyozva a szavakat, mintha fogba ragadt ételmaradék lenne. A fehér tapétába karcoltam. Dőlt, díszes betűkkel. Nem számít. Majd megfejtem milyen színű a csend. Némán rugdostam ki a szívemből a félelmet, és győzni akartam magammal szemben. Pörgött a körhinta, és én nem ültem rajt. A sárga villamos csilingelt,szelet kavart. Táncoltak a kócos fürtök, eltakarták a sebeket. Zihált a város a párás hajnalon. Levegő után kapkodott. Eltakartam magam, kristályos életed újra mozdul. Szárnyam a soha és az örökre határán verdes. Lüktet a vér az erekben, a tér összeszűkül és a kiáltás mozgatja a fák koronáit. Vérzik az égbolt, és cseppeket könnyez az ég. Már egy ideje nem tudok sírni. Bárcsak tudnék. Elfelejtesz és áthajolsz a múlt felett. Csak én esek le. Csak én zuhanok. Későre jár. Menj aludni, még meg kell értened!
További információk

Tótörténet

-
Kép
Nem tudom mi van ezzel a hellyel, de többedszerre mentett meg minket az idén. Napernyők, üres fagyispult, némi szél, kigyúrt emberek, és mindezeken túl kócos tóhullámok. Én még úgy emlékszem rá, mint a nyár legszebb helye, ahol egy gombostűt sem lehet leejteni a strandolóktól. Fülledt meleg, hosszú kocsisorok, bikini-tömeg. Nyaranta könyörögtem az édeseknek, hogy menjünk úszni, de általában csak a szőlő tövében olvasott Shell-katalógus színes lapjai maradtak, meg a sosem szűnő gyom a virágágyásban. Nénjéék egyszer elvittek, pöttöm voltam, és egy piros karúszóban kacagtam - a szemembe fröccsenő vízcseppektől alig látva - a boldogságot. Látjátok, ti is tettek velem valami jót, akkor még azt is tudtatok.  Aztán más lett, mintha közelebb húzták volna az Istenek néhány kilométert, pedig ott volt eddig is, csak az a pár centi magasság, ami miatt nem jött rám többé az a lazacszínű rövidnadrág (mikor Keresztanyu megvette hároméves voltam, és a bokámig ért. Kiskamaszként már a fenekemet ...
További információk