Madárlány

A bolondok hónapja volt, mikor zavaromban azt mondtam; fázom, pedig már melegek voltak az éjszakák. Köztünk volt a nyár puha karja, akkor már közelebb tolt bennünket egymáshoz, és az összes kétségemet cseppfolyósra olvasztotta. Eleinte furcsállottam, hogy ebben a városban nincsenek csillagok az égen , ma már tudom, hogy az összes a szemedben költözött. Régen árvíz volt errefelé, most emberek vannak, és álmok. Talán túlélik a hullámverést. Mondtad, minden vagyok, így színeződtek ki fehér szárnyaim. Csipkésre kötötte az idő a lelkünket, és áttetsző szalagként font belőle szerelmes hónapokat. Rád mindig várni kell. Ülök, csepegnek a gondolataim, mint az olvadó jégcsap vízzé vált valója, és jégvár leszek, ha megjössz, a legszebb mind közül, mert te húzol előre kézen fogva.  Lassú égés, beborított szervek. Tömény vagy, fészek meleg és múltat metsző nyújtózkodó szuszogás. Engem ráfektetett, betakart, majd elaltatott a déli szél. Találkoztál vele, köszöntetek egymásnak, de nem figyelt ...

Kotorászott a zsebében, mert a kezét hideg szorította, és valami végtelen hőségre számítva melegítette a piros kabát gyomrában a megfagyott mancsokat. Egy elgurult gombnyi bátorságot keresett, de nem lelt mást, csak az izolált cérnák árvaságát. Felvarratlan életek, leszakadt szerelmek.  Gubancos szívek mélyén alvó tegnapok. Kereste az életben maradását, mint ahogy a  hajléktalanok a szemétben turkálva valaki maradékát. Elsodródott önmagától egy leheletnyit, de talán tudhatta, hogy vissza fog térni. Őszintén hihette, mert bátorságot adott neki a villámok lánya, és lecsupaszította lelkét egy éjszakán. Aztán villámlány azt mondta, hogy büszke rá,mert erős, de szánalmasnak érezte magát és soha ki nem mondott szavakból összeférceltnek.  Az éberség  az ajtót kaparászta. Egészen izgatottak lehetett, mert felborította az időt, az meg szanaszét gurult és karmazsin színűre festette az ostobaságot. Megfogadott egy sornyi banális marhaságot, amit majd sosem teljesít, és még c...