Madárlány

-Bele fogsz halni! Mikor olvadtak el a hópihék? Hogy nem vettük észre, hogy tél van? Fagyos, hideg tél. Te, integetve kiabáló szellem. Vergődünk, mint az álmatlan ember. Bezzeg a nyár, arany kalászt érlelő, perzselő, hazug. Leveti a szárnyakat és elkezd a földön járni. A cipőjét a küszöbön hagyja, mások elbotolnak benne, de mikor a talpacskák a talajt érintik, nevet a száj. Hogy is érthetnéd? Senki sem érti. És belül, mélyen, alszik valami lágy suttogás. Valami könnyes megmenekülés. Gyűrött lepedők sóhaja, és öleled a semmit. A saját ketrecemet faragtam ki, igaz? Így is jó. A szabadság a legnagyobb felelősség a világon. -Túl fogom élni. Csak az élők játszhatnak. Csak az élők nyerhetnek. "és aludj most már Veronika, holnap megint élned kell"