Madárlány

 Talán az volt a legkedvesebb, amikor az árnyékok délután hosszúra nyúltak, a fény körülölelte a falra feszített tükröt, és foltokban megtört az üvegen. A törött ablaknál álltam, hogy felszárítsa az izzadságot a napmeleg rólam, a foltokat a textílián.  Szerettem ezt, mert mindennek megvolt a maga törvényszerűsége. Látni csak később kezdtelek el, amikor már megengedtem magamnak, hogy kinyissam a szememet. Mondhatnám, szerelem volt első pillantásra, de mit bántam én ki is vagy te. Napok váltak bennem arannyá, szavak lettek általam kinyitva, emlékek bújtak elő belőlem,  és mindennek a legtetején ott voltam én, keresve saját magam hangját, legyőzve az egész várost a madaraktól és számolva a lélegzetvételeket a tömött buszokon. Nem számított a külvilág, mert egyszerre voltam láthatatlan, és egy növekvő, duzzadó folyó. Nem kértem bocsánatot, mert nem érte volna meg. Anyámmal is jobb lett a kapcsolatom, mert többé nem kérte számon a múltját bennem.  Te meg egy szelíd, jó...

Nem tudom mi van ezzel a hellyel, de többedszerre mentett meg minket az idén. Napernyők, üres fagyispult, némi szél, kigyúrt emberek, és mindezeken túl kócos tóhullámok. Én még úgy emlékszem rá, mint a nyár legszebb helye, ahol egy gombostűt sem lehet leejteni a strandolóktól. Fülledt meleg, hosszú kocsisorok, bikini-tömeg. Nyaranta könyörögtem az édeseknek, hogy menjünk úszni, de általában csak a szőlő tövében olvasott Shell-katalógus színes lapjai maradtak, meg a sosem szűnő gyom a virágágyásban. Nénjéék egyszer elvittek, pöttöm voltam, és egy piros karúszóban kacagtam - a szemembe fröccsenő vízcseppektől alig látva - a boldogságot. Látjátok, ti is tettek velem valami jót, akkor még azt is tudtatok.  Aztán más lett, mintha közelebb húzták volna az Istenek néhány kilométert, pedig ott volt eddig is, csak az a pár centi magasság, ami miatt nem jött rám többé az a lazacszínű rövidnadrág (mikor Keresztanyu megvette hároméves voltam, és a bokámig ért. Kiskamaszként már a fenekemet ...