2014. december 7., vasárnap

In medias res

-Bele fogsz halni!
Mikor olvadtak el a hópihék? Hogy nem vettük észre, hogy tél van? Fagyos, hideg tél. Te, integetve kiabáló szellem. Vergődünk, mint az álmatlan ember. Bezzeg a nyár, arany kalászt érlelő, perzselő, hazug. Leveti a szárnyakat és elkezd a földön járni. A cipőjét a küszöbön hagyja, mások elbotolnak benne, de mikor a talpacskák a talajt érintik, nevet a száj. Hogy is érthetnéd? Senki sem érti.
És belül, mélyen, alszik valami lágy suttogás. Valami könnyes megmenekülés. Gyűrött lepedők sóhaja, és öleled a semmit.
A saját ketrecemet faragtam ki, igaz?
Így is jó.
A szabadság a legnagyobb felelősség a világon.
-Túl fogom élni. Csak az élők játszhatnak. Csak az élők nyerhetnek.

"és aludj most már Veronika, holnap megint élned kell"

2 megjegyzés:

  1. Nagyon meghitt volt nálad tölteni ezt a kis időt! Jó téged olvasni! Jövök máskor is! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök neki:) Gyere máskor is!:)

    VálaszTörlés