2014. november 8., szombat

Oldalborda

Azt hittem, hogy idővel kikopsz. Hittem.
Ragacsosak a nappalok. Én már nem értek semmit. Egy kívülálló szemléli önmagát valami távoli helyről. Poros vagyok.
Éjszaka gyönyörű fények táncoltak a vízsugáron, és koronát fontak a fáradt bőr köré. Égtek a szemek a tökéletességtől. Lángoltak és perzseltek. Egyszerre volt ijesztő és káprázatos. Akkor, először mióta bekebelezett ez a város, éreztem valamit. 
Láttam magam kicsiként, bátran. Már nem vagyok kicsi. Megnőttem és esetlen lettem. 
Én nem akartam felnőni. Akkor és úgy nem. De nem kérdezett senki. Ma sem kérdezik, milyen érzés volt. Talán nem is számít. Már nem.
Kulcscsörgés és sötétség. Pállott szaga van a magánynak. Kuksolnak az árnyak a polcon. Valaki, valamikor, valahol el akarja kezdeni az életet. 
Mindenki tovább áll. Megdermedt emlékeket melengetünk. Üresen szállnak fel a repülőgépek. Az utasok inkább hazamennek. A büszkeségem a mellékhelyiségben landolt. 
Kicsi vagyok és valaki zongorázik a lelkemen. Sírni támad kedvem, de a könnyeket elfújja a szél. Keserű csokoládét érzek olvadni a tenyeremben. Ennek annyi. Cigarettára gyújtok, és halkan lélegzem. Érzem a hideg tenyered érintését, látom a félelmet a szemedben. Menj haza kicsi lány! Menj haza, és eszedbe se jusson hátranézni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése