Charon

Én nem tudhattam mi ez a céltalan gyökeret nem eresztés, e fáradt sóhaja az álmatlan napok tömegének. Valódi vagyok, néha elhiszem. De legtöbbször csak piszkálom a parázsló tüzet és szívből kacagok, ha véletlenül lángra kap. A kapualjban vártam, az unalom kavicsokat rugdosott előre, ahogy mindig is. Keserűen, megalázottan. A tarka álmok megszokták már a tagadást és a WC-ben sírást. 
Ma csavarog a fájdalom, házon kívül vannak tetteim. Jobb karjával épít, a ballal pedig rombol. Sosem hívják, de mindig nagy lármát csap ott, amerre jár.A lelkem facsarja a citrom helyett. A súly pontosan huszonegy grammal kevesebb. Elárvult vesztesek vagyunk a szorongó éjszakából épített kalickában. Mint egy éjjeli látomás, úgy szerettünk. Ma győzni születtem, majd holnap ejtőernyő nélkül zuhanok. Érzem a szél akaratát, vágyom a mélység hidegét a bordáimon. És ki tudja fogsz-e még szeretni, ha már képtelen leszek a kapaszkodásra! Ha már csak egy leszek a sok idegen közül a rozzant hármasmetrón. Ha csak egy szerencsétlen leszek, akinek egyszer, valamikor, régen végighúztad a haján görbe ujjaid? Akinek viccet meséltél, pedig tudtad, hogy azt gyakorlatilag te nem is tudsz, de látni akartad a kényszeresen görbülő húst, a finom ráncokat a szemek tövében kucorogva. Azt hitted, bolondul akartad, ha egy pillanat a tiéd, az egész világ gazdája vagy. Pedig ez is csak egy volt a millió, egymással verekedő sikoltásból.  A belém épült titok azt hitték, addig laknak bennem, míg a szappan ki nem dörzsöli őket. De vannak olyan foltok, amiket többé nem lehet kimosni. Már az aszfalt kátyuiban is szívmaradékok nyögnek. Mindent láttak. A lecsorgó színeit a napnak, a lány trappolását és az elhibázott lépteket. Bennem zsong a nevetés, karcsú nemjövése a boldogságnak. Erősen fogsz, uralod a lépteket. És én az arcodba röhögök, mint egy őrült, mert itt lenni melletted annyi, mint mikor az újszülött a halálra vár. 
Lehetetlen. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lenge sátor

Folyton csak szaladt

Hóvihar