Lehetséges

Mert ezüst színű cérnaszálon táncolt, tudta jól. A cérna puha volt, kellemes, jól esett a lábnak sétálni rajta. Sokszor gondolta, nincs súlya. Enyhe légmozgást érzékelt, mint a vágyakkal kitömött habos felhők, úszott ilyenkor az égen. Máskor villámok szaladgáltak a fekete lepedőn, ilyenkor halkan nekidőlt a csendnek, és feszítette, húzta, át akart lépni rajta, hogy megkeresse, megtalálja mindazt, ami tovább görgette volna az áttetszőre szőtt éjszakák alig látszó leheletén. 

Lehetetlen hinni benne.

Elfogadni könnyebb volt, mint gondolta volna. Csak leült egy tiszta sarokba és összeszámlálta szavait.

Szeretlek, mondta már sokszor. 

Hiányzol, rebegte vonatok olajos perceibe. 

TE, kiemelve, nagybetűvel. 

téged, halkan, mormolva a fal által védve, kissé eldadogva. 

Jó ez így. 

Mindig?

m i n d i g

Hideg lábakat melegített a másikhoz kuporodva. Boldog vagyok, szuszogta mafla hajszálak tengerébe. Nem tudom ereszteni, gondolta, most aztán nagy bajban vagyok. Ha rohanni kell, én bizony nem bírok. Ha itt hagynak, én bizony itt maradok tollatlanul, lefosztva, szánva. Megtalálna-e valaki rohanvásomban? Kínálna-e étellel, fekhellyel, simogatná-e arcomat más?

Lehetetlen.

Annyik vagyunk, amennyik, addig, ameddig. Elfogadom, csak engedd meg, hogy a másik oldalam tartsa a tüdőt, a ziháló mellkas kapaszkodását, a kidőlő falombok zaját.Összerakni csak úgy leszel képes, ha keretbe fogod lüktető húsom parancsait, és megvárod míg teljesen szét nem robban egyetlen csomóba összefutó, apró hajszálrepedésekké.