2017. május 26., péntek

Újratavasz

Ez megint egy Újratavasz veled, a harmadik. Az idő már langyosabb, néha már a kristálykorongokat is látom a fák ölébe ágyazódva a hajnali sugarak fényében, ha nagyon erősen koncentrálok. Ebben az Újratavaszban már nincsenek eltévedt madarak, akik télen jönnek haza Afrikából, vagy halak, akik repülni akarnak. Ebben az Újratavaszban pontosan annyi van, amennyi vagyok. 
Most is tanulnom kell téged, magasabbra kell nőnőm, hogy elérjelek. A bőrödet ilyenkor rézre festi a nap, indiánszínűre, és hosszúra nőtt árnyékok kucorognak a szempillád tövében. Nézlek, de nem látlak, eltakarod magadat előlem. 
Bár más ágyon fekszünk, más szavakkal, ugyanazzal a testtel. A lepkés kispárnahuzatnak még ugyanúgy otthon illata van, hiába mostam ki ezerszer illatos öblítőkkel és mosószerekkel, az még mindig ugyanúgy, ugyanolyan jó. Ezekben találom meg magam, a felidézett első mondatokban, amikre sosem tudtam azt felelni, amit akartam. Vajon hány napig képes az ember a bűntudat nélküli boldogságra? 
Nemrég sétálni voltunk, és láttuk, hogy a diófát tövestől kicsavarta a szél. Már semmi sincs, ami emlékeztetne a fájdalomra, 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése